Belépés / Regisztráció

Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Turán Friciék, egyetlen magyar csapatként újra a legjobbak között

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős tavaly történelmet írt azzal, hogy első magyar párosként pontot szerzett a rali-világbajnokság abszolút értékelésében. A Synergon Turán Motorsport kettőse az idén még nagyobb fába vágta a fejszéjét: hét versenyen (vagyis a komplett sorozaton) rajthoz áll az SWRC kategóriában egy Super2000-es Ford Fiestával. Erről a nagyszerű lehetőségről és a hozzá fűződő érzéseiről, gondolatairól kérdeztük Turán Frigyest, majd navigátorát, Zsiros Gábort.

Izgulsz?

Már álmodom a ralival.

Gyakran?

Egyre gyakrabban.

A napokban láttam az autót, átutazóban hazánkban töltött néhány órát, megnéztem, megsimogattam – jó volt látni. Minden új rajta, csillog-villog és nem utolsó sorban belekerültek az idei fejlesztések. Szóval fejben már félig itthon vagyok, félig a ralin, elkezdtem összepakolni a ruháimat, elkészültek a sisakok, szóval kész vagyunk.

Más volt a fizikai felkészülés, mint korábban?

Tatarek Rezsőhöz járunk, átfogó edzéstervet készített számunkra

– úgy is fogalmazhatunk: hajt minket, mint a lovat... Sokat javult az erőnlétem és az állóképességem is, úgyhogy ebből a szempontból is készen állunk.

          

Tavaly WRC, az idén S2000-es autó, viszont teljes világbajnoki sorozat. Előrelépésnek tekinted?

Természetesen! Mindennél többet jelent számunkra, hogy teljes világbajnoki sorozatot teljesítünk, hiszen néhány éve annak is örültem volna, ha csak nézőként ott lehetek az összes futamon, vagy biciklivel végigmehetek a pályákon. Most pedig olyan gyorsasági szakaszokon autózunk majd, amilyenekről eddig álmodni sem álmodtam.

Ráadásul egy vadonatúj, ütőképes autóval...

És egy profi csapattal, amelyben rutinos emberek segítik majd a munkánkat. Hihetetlenül jó érzés, hogy a támogatóinktól és a Ford-csapattól megkaptuk ezt a lehetőséget. Bízom benne, hogy élni is tudunk vele.

              

Mi lehet a nyerő taktika?

Nehéz kérdés. Az ellenfeleink többsége ismeri már a helyszíneket, ez az ő malmukra hajtja a vizet. Nekünk talán annyi helyzeti előnyünk lesz, hogy valószínűleg az első néhány versenyen még nem számolnak majd velünk. Próbálunk a tőlünk telhető maximumon autózni Gabival, jó és kiegyensúlyozott tempót diktálni, aztán meglátjuk ez mire lesz elég. Kiesnünk azonban egyszerűen nem szabad, hiszen hét futamot értékelnek a sorozatban, s nekünk mindegyiken pontot kellene szerezni.

                  

Mertél már abba belegondolni, hogy mi lehet a végcél az összetettben?

Leírtam magamnak egy papírra, és jól eldugtam.

Ez azt jelenti, hogy nem árulod el? Az első verseny előtt semmiképpen sem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, mert pokoli kemény lesz a mezőny, s egyelőre nehéz benne elhelyezni magunkat. Az is biztos, hogy sokat kell tanulnunk, de persze az is, hogy nagyon akarjuk ezt az egészet és mindent megteszünk, hogy ott lehessünk a mezőny elejében.

          
           

Ha azt mondom Jordánia?

Azt válaszolom: meleg lesz. Az időjárás is. Harminc fok körüli hőmérséklet, kősivatag, olykor negyvenkét kilométer hosszú gyorsasági szakaszok, szóval... Nem számítok könnyű, nyár esti sétára. Néhány, nálunk tapasztaltabb versenyzőtől azt hallottuk, hogy nagyon jó a verseny, s persze megnéztünk néhány belső és külső kamerás felvételt is, amelyekből sokat tanultunk. Nehéz, emberpróbáló verseny lesz, ennek ellenére már alig várom!

„Ígérjük, hogy a rajongóinkat folyamatosan tájékoztatjuk az aktuális hírekről és eredményekről. Megújult honlapunkat a lehető leggyorsabban frissítjük, hogy minden érdeklődő megtalálja a számára fontos információkat, illetve nagyon várjuk a szurkolókat, hogy csatlakozzanak a Turán Motorsporthoz a facebook-on is, hiszen minden egyes kattintással jelzik, hogy drukkolnak itthonról, ez pedig nagyon sokat jelent nekünk.”

A navigátor

Zsiros Gábor

Az autó és a bérbeadó csapat változott, az azonban egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy Turán Frici csakis Zsiros Gáborral folytathatja tovább a világbajnoki szereplést. Remek kis csapatot alkotnak ők ketten – tökéletes összhangban működnek a pályákon, azon kívül pedig barátok –, s amint azt a példa mutatja, eredményesek is.

Egyikőtök sem profi versenyző, mindketten keményen dolgoztok a rali mellett. Rá tudtatok azért pihenni a jordániai viadalra?

Ezt a hetet pihenésre szántuk, de persze azért nem sikerült száz százalékosan. Tény azonban, hogy sokkal keményebben készültünk a téli szünetben, mint eddig bármikor, és erre szükség is volt, hiszen minden világbajnoki futam háromszázötven gyorsasági kilométerből áll, a szakaszok közül egyik-másik negyven kilométernél is hosszabb, ami fizikailag és mentálisan is megviseli az embert. Erre „edzettünk” sokat.

Mit gondolsz, nem veszélyes most Jordániába utazni?

Erről megoszlanak a vélemények. Líbiában és Szíriában nem túl fényes a politikai helyzet, az itinerben is benne van, hogy a repülőtértől a szállodáig hat ellenőrző ponton kell majd áthaladni, amelyeken fegyveres katonák vigyázzák majd a rendet és az összekötő szakaszokon is hasonló lesz a helyzet. Ez egy kicsit biztosan frusztrál majd minket, de lesz egy hetünk a viadal előtt, hogy hozzászokjunk.

Milyenek a pályák?

Helyenként jó minőségű, széles pályákon haladunk, máshol pedig hatalmas kövekkel tarkított sivatagi terepen vezet az utunk. De kellett vállalni egy tengerentúli futamot a sorozatban, s számunkra ez lesz az, muszáj indulnunk rajta és mindenképpen be is kell fejeznünk. Nagyon várjuk már.

                                  

Más itinert kell írni az S2000-es autóra, mint a WRC-re?

Jó a féktávja, kanyarsebességre is hasonlít a WRC-hez, ám a végsebessége csak százhetvennégy kilométer per óra, és a kigyorsításkor sem érnek majd minket olyan erőhatások, mint a WRC-ben, úgyhogy talán kevésbé lesz fárasztó, mint a WRC-vel volt. Az itinerben tehát ugyanúgy kell felírni a kanyarokat, mint eddig, igaz, mivel az autó is új lesz és a pályák nagy része is, nem lesz könnyű két pályabejárásból jó itinert írni. Talán nem tudunk majd kapásból száz százalékos teljesítményt nyújtani, de nyolcvan-nyolcvanöt is jó lesz kezdésnek, aztán remélhetőleg folyamatosan fejlődünk majd. Általában kevés szó esik erről, de a családjainkat nagyon nagy köszönet illeti azért, mert türelemmel viseltetnek felénk és reméljük, ez meghozza a gyümölcsét és jó vébé-szezont zárunk..

Az MM Sport, az autó építőjének vezetője:

Markko Märtin

Nemrég még gyári menőként koptatta a ralipályákat: 86 alkalommal állt rajthoz rali-világbajnoki futamon, 18-szor állhatott fel a dobogóra és ebből ötször diadalmaskodott. Bár még csak 35 éves, saját ralicsapatot üzemeltet – szorosan együttműködve a Ford gyári csapatával. Az idén a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettősnek is az ő csapata adja a profi hátteret a világbajnoki szerepléshez.

„Elégedett voltam a teszten látottakkal, Friciék gyorsan alkalmazkodtak az autóhoz és a számukra teljesen új, havas pályákhoz. Eddig nem vezetett ilyen típusú autót, úgyhogy amikor beültem mellé, azt tanácsoltam, hogy ne kímélje a Fiestát, forgassa a motort leszabályzásig, mert ez az autó a legmagasabb fordulatszám-tartományban adja le a legnagyobb teljesítményt. A páros sebességével nincs gond, sok múlik majd a jó itineren” – mondta Markko Märtin a teszt után.

                                          

Az autó

Ford Fiesta S2000

Motor: 1998 köbcentis, négyhengeres, 16 szelepes

Teljesítmény: 280 lóerős 8000-es fordulatnál Nyomaték: 260 Nm 6500-as fordulatnál

Erőátvitel: négykerékhajtású

Váltó: Xtrac, hatsebességes, szekvenciális

Felfüggesztés: elöl hátul MacPherson

Fék (murva, elöl, hátul): 300 mm Brembo hűtött féktárcsák, illetve Brembo négydugattyús monoblokk féknyergek Fék (aszfalt, elöl): 355 mm Brembo hűtött féktárcsák, illetve Brembo négydugattyús monoblokk féknyergek Fék (aszfalt, hátul): 300 mm Brembo hűtött féktárcsák, illetve Brembo négydugattyús monoblokk féknyergek

Üzemanyagtank: FIA FT3 tank, 80 literes

Méretek Az autó hossza: 3958 mm

Szélessége: 1820 mm

Súlya: minimum 1200 kg

A páros versenynaptára

1. 2011. április 14-16. Jordánia

2. 2011. május 5-8. Olaszország

3. 2011. június 16-19. Görögország

4. 2011. július 28-31. Finnország

5. 2011. augusztus 18-21. Németország

6. 2011. szeptember 29 – október 2. Franciaország

7. 2011. október 20-23. Spanyolország

A Jordán raliról

http://www.jordanrally.com/ Jordánia 2011-ben harmadik alkalommal ad otthont a rali világbajnokság futamának. A Holt-tengeri üdülőövezetben található sziklákkal teleszórt kavicsos pálya és a különösen magas hőmérséklet komoly kihívást jelent a csapatoknak. A verseny nagy része a tengerszint alatt zajlik, egyes helyeken akár 400 méterrel. Eltérés a többi ralihelyszíntől, hogy az iszlám szokások tiszteletben tartásával a futam már szombaton véget ér. A versenynek külön színezetet ad, hogy olyan különleges helyszínek közelében tartják, mint a Jordán folyó vagy a Nebo hegy, az ünnepélyes rajt pedig Jerash ősi városából indul.

A Jordán ralin majdnem a teljes mezőny képviselteti magát, csupán 3 csapat élt a kimaradás lehetőségével, így Turán Frigyes és Zsiros Gábor azonnal a legjobbak közt mérettethetik meg magukat.

Köszönjük a Támogatóinknak!

Hasznos hivatkozások

Mohács - várható időjárás

Kösse meg online GFB, Casco, lakás és utasbiztosításá

Feliratkozás hírlevélre










Legfrissebb hírek

A DIVATVILÁG FELLEGVÁRÁBAN, MILÁNÓBAN DEBÜTÁLNAK A FORD B-MAX SZÍNEI
A vadonatúj Ford B-MAX színválasztéka a divat, a bútorok, a hi-end elektronikus berendezések és a snowboardok világából merít ihletet: a
Bővebben 78 Hits 0 Ratings
A GENFI AUTÓSZALONON TARTJA VILÁGPREMIERJÉT A FORD TOURNEO CUSTOM  KONCEPCIÓAUTÓ!
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a drámaian újszerű megjelenésű Ford Tourneo Custom koncepcióautó, bepillantást engedve az európai és ázsiai
Bővebben 116 Hits 0 Ratings
AZ ÚJ FORD RANGER TOVÁBBRA IS EURÓPA LEGBIZTONSÁGOSABB PICKUP-JA!
Az autók biztonságát vizsgáló független szervezet, az Euro NCAP újra öt  csillaggal jutalmazta az új Ford Rangert, miután a pickup a jóval
Bővebben 99 Hits 0 Ratings
LELEPLEZTÉK DETROIT-BAN AZ ÚJ AMERIKAI FORD FUSION-T AMELY AZ EURÓPÁBAN AZ ÚJ MONDEO-KÉNT DEBÜTÁL MAJD!
Az Ford legújabb globális modellje, az Amerikában új Fusion, Európában és Ázsiában pedig új Ford Mondeo-ként debütáló
Bővebben 159 Hits 0 Ratings
ECOSPORT – VADONATÚJ SUV-T MUTATOTT BE A FORD ÚJ-DELHIBEN!
A teljesen új Ford EcoSport egy aerodinamikailag tökéletesen formázott, a mai divatnak megfelelő, friss megjelenésű, jól felismerhető SUV-dizájnelemekkel (merész
Bővebben 126 Hits 0 Ratings

ISO 9001 Halmai Autóház

 

Vajon Ford tulajdonosként Ön már elgondolkozott azon, miért is fontos, hogy autóját márkaszervizünkben javíttassa, legyen bár szó egy egyszerű fékbetét-cseréről, vagy egy karambolos karosszéria helyrehozásáról?

 

 

A Ford Credit hitelkonstrukcióit olyan magánszemélyeknek, egyéni és társas vállalkozóknak, illetve gazdasági társaságoknak ajánlja, akik az autóvásárlás időpontjában nem rendelkeznek az autó finanszírozásához szükséges készpénzzel, illetve anyagi erőforrásaikat más módon kívánják csoportosítani.

 

Autómentés NON-STOP

Autómentés éjjel nappal belföldre és külföldre egyaránt!

Éjjel - Nappal hívható telefonszámunk : 30/227-1636

Klíma tisztítás

 

Márkaszervizünkben gépkocsijának légkondicionáló, berendezésével kapcsolatos karbantartási és javítási munkákat is vállaljuk. Mint minden műszaki rendszer, a gépkocsi klímaberendezése is igényel némi külső beavatkozást. Már az is annak számít, ha télen is használjuk néha. Ennek legfőbb oka, hogy a kompresszor kenését speciális kenőanyag végzi, amit maga a kompresszor keringet, vagyis nem árt legalább havonta megjáratni. Erre már csak azért is szükség van, mert a rendszerben megragadó vízben penészgombák fejlődhetnek ki, és akár allergiás megbetegedést is okozhatnak.

 

 

Tudjuk, hogy rendszerint az időhiány jelenti a legnagyobb problémát az autók javíttatásával kapcsolatban. Hozom-viszem szolgáltatásunkkal szeretnénk  megkönnyíteni a javítással kapcsolatos tennivalóit. Munkatársunk egy Önnel előre egyeztetett időpontban és helyen veszi át az autót, s ugyanígy viszi vissza a már kész járművet. Figyelembe vesszük az Ön időbeosztását, és ahhoz alkalmazkodunk. A gépkocsi javítását a teljeskörű ügyintézést is beleértve a sérüléstől függően a lehető legrövidebb időn belül elvégezzük.

 

 

 

Fényezés

 

Az Autófényezés a legmodernebb berendezésekkel felszerelt hőkamrás fényezőműhelyünkben történik, kizárólag jó minőségű és környezetkímélő vízbázisú festékeket használva számítógépes színkeveréssel mely biztosítja autójának a tökéletes gyári színelőállítást. Kitűnő szakembereink a javítási munkákat kiváló minőségben, teljes garanciával vállalják.

 

Cégünk vállalja a sérült jármű karosszériájának teljeskörű  javítását. A gépjármű karosszériák javítását, az erre a célra létrehozott magas színvonalú  műhelycsarnokunkban végezzük el. Legjobb referenciát  a rendszeresen visszajáró Ügyfeleink jelentik, akik a teljes járműparkjuk javítását ránk bízzák. A munkákat kimagasló műszaki színvonalon, rövid határidővel, megfizethető árakon végezzük.

 

 

 

 

Az eredetvizsgálat célja megállapítani, hogy a vizsgált jármű elsődleges azonosítói: alváz-,motoszám, és típustábla, gyári eredetűek-e. Ha eltérés tapasztalható, akkor az milyen okokra vezethető vissza. Jogosulatlan beavatkozás, korrózió, vagy sérülés utáni javítás.

 

 

 

 

Cégünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt technológia szerint, vállalja minden típusú személygépkocsi és kisteherautó valamint könnyű pótkocsi (lakókocsi)műszaki vizsgáztatását, valamint vizsgára való felkészítését a lehető leg költségtakarékosabb megoldást választva.

 

 

A weboldalt készítette az